Benkő Vivien
Bemutatkozás
Táncos, edző, koreográfus és a ReDance Tánciskola alapítója.
4 éves korom óta táncolok. A tanulásom és karrierem során több tánc stílussal is megismerkedtem, mint például balett, moderntánc, hastánc, néptánc, de a társastánc – főként a latin tánc - volt az, amibe igazán beleszerettem.
A sok versenyzéssel és tanulással töltött év meghozta a gyümölcsét, mivel 2019-ben sikerült megalapítanom a saját tánciskolám, amely szülővárosomban Gútán és 2020 februárjától Komáromban is rendületlenül működik.
Szeretném minél szélesebb körben megismertetni a tánc örömét és lehetőséget kínálni több stílus elsajátítására is. Ennek érdekében minden korosztály számára indítunk csoportokat, óvodásoktól kezdve felnőttekig – felső korhatár nélkül. Nálunk a kezdők, haladók és versenyzők is megtalálják a számukra megfelelő képzést.